Szavazás

Ön milyen képernyő felbontást használ?






Eredmények

Önök szeretnek henyélni és csak úgy az ágyban heverészni? Szerintem ez nem is lehet kérdés, mindenki szeret néha egy picit szunyókálni, vagy csak pihengetni egy kicsit akár délután. Egy nemrégiben közzétett tanulmányból kiderült, hogy a hétvégi ágyban heverészés serkenti az agyműködést. Emellett még számos olyan módszerről hallani, amelyekkel szintén élesíthetjük elménket.
Több út is létezik, melyekkel az elménket élesíthetjük. Ezek közül talán a legfontosabb a sport, azaz a testedzés. A szakemberek már régóta javasolják a mozgást azoknak, akik szeretnék növelni agyuk teljesítményét, a tudósok pedig újabb és újabb bizonyítékokat találnak arra vonatkozóan, hogy szoros kapcsolat van a testi és a lelki egészség között.

Bővebben: Hogyan élesítsük elménket?


A magyar lakosság 28%-a jár évente legalább egyszer vendéglőbe, míg ez a szám Franciaországban eléri a 68-78%-ot. Egy másik, 52 országban, köztük Magyarországon végzett felmérés szerint 19 európai ország közül hazánkban a legmagasabb – 17% - azok aránya, akik sohasem étkeznek vendéglőben. Amíg például az ázsiai társadalmi érintkezésben fontos alkalom az otthonon kívüli étkezés, addig az európai kultúra inkább a családi asztalnál elköltött közös étkezésre fókuszál. Ha Ázsia is szóba került, nézzünk néhány elvetemülten bizarr éttermet Tajvanról, Kínából, Japánból, de szóba kerül egy finn, egy lettországi vagy éppen egy ausztrál étterem is. Ezekre a helyekre nem feltétlenül a kellemes étek, inkább a látvány és a környezet miatt látogatnak el a kalandvágyók.

Bővebben: Őrült éttermek szerte a világban

Vajon miben mérhető a boldogság? Így vagy úgy, de valahogy mindenképp érezhető, érzékelhető. Boldog úticélokat gyűjtöttünk össze. A világ legboldogabb helyeinek szubjektív listája mindenesetre egy újabb szempont, ami alapján úti célt választhatunk.

Bővebben: A világ legboldogabb helyei

Előszeretettel osztunk meg önökkel különböző új kutatási eredményeket, főleg, ha például arról van szó, hogy hogyan hosszabbíthatjuk meg életünket. A hosszú élet titka a mosolygásban rejlik. Minél nagyobb ráncok keletkeznek közben arcunkon, és a szemünk körül, tehát minél szélesebben vigyorgunk, annál tovább élhetünk - derült ki egy új kutatásból. A michigani Wayne Állami Egyetem szakértői 230 olyan baseballjátékos arcképét tanulmányozták, akik szerepeltek az 1952-es Baseball Regiszterben. A szakértők különböző mosoly paraméterek szerint rangsorolták a játékosokat; volt, aki egyáltalán nem mosolygott, vagy csak a száj körüli izmok működtek, de volt olyan is, akiknek az egész arca benne volt a folyamatban, vagyis látszottak a fogaik, megemelkedett az arccsontjuk és megjelentek a nevetőráncok a szem körül. Ezután összehasonlították a képeket azzal, hogy meddig éltek az egyes játékosok és kiderült, hogy a mosolygó játékosok hét évvel később haltak meg, mint mogorva kollégáik.

Bővebben: Mosolyra fel!

A leveleken élő rovarok az álcázás igazi művészei. Mesterien tudnak beleolvadni környezetükbe, ahol életüket töltik. Sokszor észre sem lehet venni, hogy egy levél, ágacska, vagy élőlény rejtőzik a zöldben. Ez a képességük több millió év alatt fejlődött ki. Az imádkozó sáska a mesteri beolvadás kitűnő példája. Környezete határozza meg színét, lehet barna, halványsárga, szürke, zöld. Tápláléka apró rovarok, lepkék, de a nagyobb példányok a madarakat, kígyókat, rágcsálókat sem vetik meg.

Bővebben: A világ legzöldebb élőlényei

1. oldal / 30

Figyelmébe ajánljuk

Mi az a Jazzy Groove?
Egy új on-line fogható rádió, a 90.9Jazzy kistestvére. És nem csak azért, mert másfél évvel a nagytestvér után indult,
hanem mert a célközönsége is fiatalabb.

Miért volt erre szükség?

A jazz zene a 19. század végén indult el, és azóta számos válfaja vált ismerté. A 90.9Jazzy a 20 évek dixilandjétől a swingen
át számos részét bemutatja a jazznek, de a mai fiatalok közül sokan egy modernebb és maibb zenére és életstílusra vágynak.
Az Ő igényükre született meg a JazzyGroove. Egyébként az európai jazz rádiók többsége hasonló formátumot játszik.

Mi jellemzi a JazzyGroove-ot?
Fiatalos, könnyed (és főleg elektronikus zenei alapú) jazz zenék, a jazzfunk, a lounge, a jazzy-house világából. Többnyire ritmusos jazz zene, amely akár táncra is csábítja a hallgatót. (A Jazz a 40-es évekig tánczene volt. A JazzyGroove-val ezt a hagyományt is szeretnénk életre kelteni).
A fiatal közönség valószínűleg azt is örömmel fogadja majd, hogy a JazzyGroove-ban nincs reklám, hírek, vagy műsorvezető, amely megszakítaná a zenefolyamot.

Hogyan érhető el a JazzyGroove?
A 90.9Jazzy főoldalán. A lap jobb felső részén a Jazzy rádióhallgatás ikon mellett megtalálható a JazzyGroove rádióhallgatás ikon is. Katt rá!




Hirdetés
Hirdetés