Vannak tipikusan szvinges hangok, mint például maga Sinatra, Tony Bennett, Diane Schuur, vagy mondjuk Paul Anka. Aztán vannak a soul hangok: Luther Vandross, Aretha Franklin, Anita Baker... Vagy a pop-rock Hangjai, mint pl. Bono. Ők mind megállják a helyüket a saját "pozíciójukban", de mi van akkor, ha társítjuk őket? Hogyan teljesít a soul, a pop, a rock hang szvinges környezetben? Elég, ha odatesszük, és majd ott is hozza a saját stílusában megszokott formáját? Nos, szerintem erre hiba lenne azonnal rávágni, hogy igen! Sokszor hasonlítottam már énekest borhoz: beérik, íze-zamata van, megfelelő alkalmakra tartogatjuk, ám ha maradunk a boros hasonlatnál, akkor az is kiderülhet, hogy nem mindenből lehet cuvée-t készíteni még akkor sem, ha mindkét összetevő brilliáns...

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor - sokadjára - meghallgattam Frank Sinatra 1993-as Duets című lemezét. Akkor még nem került a cím után a római egyes, mert nem gondolták, hogy lesz kettes... De erről majd később.
Először beszéljünk a lemez készítésének körülményeiről, mert ez önmagában is megérne egy cikket.

A Duets közel tíz évvel azután jelent meg, hogy Sinatra önálló lemezt adott ki (1984 - L.A. Is My Lady, Qwest Records), de egy duetteket tartalmazó album ötlete már évekkel korábban felmerült a művészben. 1992-ben Charles Koppelman (a lemeze egyik producere) megkörnyékezte Eliot Weisman-t, Sinatra menedzserét, hogy vajon Ol' Blue Eyes készítene-e egy új szóló lemezt? Weisman fejlesztette tovább az ötletet, és hozta szóba újra a duettek ügyét. Phil Ramone így emlékszik vissza: "Az egyik felvétel szünetében Frank azt kérdezte tőlem: - Ugyan mi szükség arra, hogy megint azokat a dalokat énekeljem, amiket harminc éve? Én mondtam neki, hogy olyan ez, mint amikor az ember harminc évvel később megint megnézi Laurence Olivier-t egy Shakespeare műben. Hozzátettem: - Te énekelsz, mi pedig hallani akarjuk."
Miközben a felvételi technika jelentősen megváltozott az eltelt harminc évben, Sinatra többé-kevésbé ugyanúgy énekelte fel dalainak sávjait, mint annak idején. Hank Cattaneo, aki több évtizedet töltött Sinatra mellett, ezt mondta: "Miután kipróbáltunk pár dolgot, végül a legegyszerűbb módszer mellett döntöttünk: úgy vettük fel a dalokat, mintha élő fellépés lenne. Francis így abban a környezetben dolgozhatott, amelyikben otthonosan mozgott, és ugyanez vonatkozott a zenekarra is. Egyetlen éjszaka alatt rengeteg remek felvétel készült."

De mit mond maga Sinatra? "Én mindig úgy dolgoztam, hogy ott volt körülöttem a zenekar. Így éreztem magam a legjobban, így voltam képes a legjobban reagálni a muzsikára még felvétel közben is. Az énekes így sokkal inkább benne van a zenében, mintha elkülönítve énekelne egy vokál fülkében. Zenekarral rögzíteni egy dalt sokkal inkább hasonlít az élő fellépésre, amiben a legjobban otthon érzem magam. Ilyenkor olyan speciális összejáték alakul ki a zenekar és a vokalista között, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a dalt megfelelően lehessen interpretálni." Bill Miller, aki 1951 óta volt Sinatra zongoristája, ezt mondta: "Amikor először léptem be a stúdióba annyi év után, ideges és nyugtalan voltam. Mindannyian izgultunk egészen addig, amíg el nem kezdtünk dolgozni. Nekem nagyjából fél órába telt, amíg tudatosult bennem, hogy ez az egész olyan, mintha mindent elölről kezdenénk. Így éreztem."

Sinatra híres volt arról, hogy nem sok időt pazarolt a stúdizásra: bement, felénekelte a dalait és távozott és ez most sem volt másként. Phil Ramone mondja: "Sinatrával dolgozni a legnagyszerűbb dolgok egyike, mert ő maximalista. Nála nincs olyan, hogy valamit kilencszer vagy tízszer veszünk fel. Nem. Egy vagy két felvételről beszélünk. Munkamódszere most sem különbözött attól, amit az ötvenes években csinált: a zenekar felkészül, ő bejön és énekel. A biztonság kedvéért mindent két géppel rögzítettünk, mert nincs ismétlés, sosem volt. Olyan, mint aki egy díjért küzd: időben, sőt korán érkezik, és egyből nekiáll."
A felvételek légkörét talán még jobban megvilágítja a dobos Gregg Field néhány mondata: "Felvettük a dalt elsőre, és arra számítottam, hogy csinálunk még egy felvételt. Ki is gondoltam, hogy mit és hogyan fogok másként csinálni, de Frank egyszer csak azt mondta: next tune! Majdnem sokkot kaptam!"

A felvételek készítése tehát nem volt sétagalopp, de vajon hogyan válogatták a duett partnereket? Erről megint Phil Ramone beszél: "Hogy hogyan szerzel Frank Sinatra mellé énekes partnert? Talán a legegyszerűbben: szemezgessünk a sorbanállókból! Mert van egyáltalán valaki, aki ne éneklne szívesen egy legendával? Minden művész komolyan meg tudja indokolni, hogy miért énekelne szívesen Sinatrával. Csodálatos volt látni, amint Aretha Franklin, Natalie Cole vagy éppen Luther Vandross belép a stúdióba, és úgy izgul, mint egy kezdő." Talán Tony Bennett foglalta össze a legjobban az énekesek véleményét: Frank Sinatrával énekelni a legizgalmasabb dolog a világon."

Eddig a tényszerű, most valami személyesebb, amit - érthető módon - nem várhatunk el azoktól, akik egy kiadványt megjelentetnek, így sajátjuknak érzik. Sokszor hallgattam meg ezt a lemezt, és választ kaptam a cikk elején feltett kérdéseimre. Mert miközben tény, hogy az itt éneklő partnerek új oldalukról mutatkoztak be - hiszen ezelőtt sosem hallottam Gloria Estefan-t szvinget énekelni -, eközben az a véleményem alakult ki, hogy nem mindenkinek passzol ez a stílus. Senkit nem szeretnék befolyásolni, ezért csak egyetlen pozitív példát emelnék ki, amely egyébként anno megadta a lökést a lemez megvásárlásához. Ő Bono, az ír U2 zenekar frontembere, aki annyira jól énekel ezen a lemezen az I've Got You Under My Skin-ben, hogy ennek kapcsán figyelt fel rá Quincy Jones, akinek 1995-ös Q's Jook Joint című lemezén szintén szvinget énekel.
Számomra egyébként az album egyik pikantériája, hogy miközben Liza Minelli énekel rajta, de - talán szándékoltan? - nem azt a New York New York-ot, amelyet eredetileg ő adott elő az azonos című Scorsese film főszereplőjeként...
A többi? Tessék megvásárolni és rongyosra hallgatni!

Előadó: Frank Sinatra
Cím: Duets
Kiadó: Capitol Records
Kiadás éve: 1993
Katalógusszám: 7243 8 28067 2 1

Tracklista:
1. The Lady Is A Tramp with Luther Vandross
2. What Now My Love with Aretha Franklin
3. I've Got A Crush On You with Barbara Streisand
4. Summer Wind with Julio Iglesias
5. Come Rain Or Come Shine  with Gloria Estefan
6. New York New York with Tony Bennett
7. They Can't Take That Away From Me with Natalie Cole
8. You Make Me Feel So Young with Charles Aznavour
9. Guess I'll Hang My Tears Out To Dry / In The Wee Small Hours Of The Morning with Carly Simon
10. I've Got The World On A String with Liza Minelli
11. Witchcraft with Anita Baker
12. I've Got You Under My Skin with Bono
13. All The Way / One For My Baby (And One More For The Road) with Kenny G

(forrás: jazzkovacs.hu )