Különleges lakóhelyek

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Álmodozzunk, mégpedig arról, milyen lehet olyan helyen élni, ahol a madár se jár, nincs szomszéd, légkondi kivezető nyílás, ami tátongó ezüst torokként okádja ki magából a hideg hangját, és csatornafelújító egység sem káromkodja végig a délelőttöt, pont az én ablakom alatt. Tehát, ezen gondolkodva végigvettem a lehetőségeket, hogy egy ilyen alkalmazkodni képes ugyan, de nem szerető ember hol is élhetné egyszerű kis életét. Elképzeltem magam egy dunai, vagy épp tiszai lakóhajón, egy víztoronyban, egy fa tetején, egy távoli szigeten, majd felbátorodva a lehetőségeken, csatlakoztam a világháló közösségéhez, és lám, az előbb elmondottakra bizony még lehetőségem is lenne. Talán nem vagyok egyedül néha antiszociális megnyilvánulásaimmal, ezért megosztom önökkel frissen szerzett információimat e különleges lakóhelyekről, ha esetleg más is szeretne elbújni a világ elől, akkor tudja, hogy merre induljon.

Ma extrém lakóhelyeket kutatunk fel. Ha elégé elhivatottak vagyunk és tényleg nem akarunk ott élni, ahol rajtunk kívül más is létezhet, akkor nekünk találták ki a víztornyokat, világítótornyokat, illetve a szélmalmokat. Víztoronyban lakni mondhatnánk, hogy kiváltság, de inkább kuriózum. Víztornyot vásárolni olyannyira számít egyedi esetnek, hogy előbb találunk már lakássá alakított építményt, mint eladó víztornyot. Víztoronylakások egyébként vannak a fővárosban, például a Gyáli úton, a XVI. kerületben, illetve eladó víztoronyról is hallani, ami a XII. kerületben árválkodik az Eötvös úton. Én pedig álmodozom tovább, és a víztornyok, malmok magánya után egy fa tetejére kézelem magam, persze nem csak úgy, hanem egy pompás kis építmény lakójaként.

A víztorony és a szélmalom után felmászunk egy fa tetejére, és ott is maradunk. A múlt hétvégén nyílt egy hotel Svédország egyik eldugott erdejében, melynek különálló szobái a lombok közé épültek. Négy különböző koncepció szerint alkotta meg négy tervezőiroda a szobácskákat, melyeket látva úgy érezhetjük magunkat, mint egy nagy gyerek, akinek valóra vált kis gyermekkori álma. Mókuskodhatunk a fa tetején egy olyan dobozkában, ami kívülről tükörborítást kapott, így abszolút illeszkedve a környezetébe, szinte rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Másik lehetőség a Cabin névre hallgató kabin, amit nem ragoznék, mert épp úgy néz ki mint amit a neve sejtet, aztán van egy klasszikus házikóforma is, míg végül a kedvenc, egy madárfészket idéző lakkandi, ami a maga 18 négyzetméterével, csúcstechnológiával ellátott luxusban részesíti lakóját. „Teljesen olyan, mint egy rajzfilmbe illő, high-tech kütyüket használó mókusalakulat hadiszállása.”

Arról álmodozom, milyen lenne olyan helyen élni, ahol nincs szomszéd és lakásfelújítás, a légkondicionáló alattomos zúgása sem zavar, és nem kell naponta törölgetni polcaimról a főváros porát. Következő gondolatfoszlányom a vizekre vitt, ábrándozva arról, milyen lenne mondjuk a Dunán élni, itt, a fővárosban, vagy akár egy távolabbi szakaszon. Van egy barátom, akinek egyébként mindez nem álom, ő a Tiszán lakik egy fantasztikus úszóházban, ami kétszintes, és minden igényt kielégítő felszereltségével szolgálja az idilli hétköznapokat. Bár nálunk még mindig szinte lehetetlen, a folyókkal vagy nagyobb kikötőkkel rendelkező városokban már rég bevett szokás, hogy vannak, akik a vízen laknak. Egyrészt a zsúfolt nagyvárosok értékes négyzetmétereiért folyó harc miatt alakult ki ez a romantikus létforma, ami praktikusan - legalábbis a négyzetméterárakat nézve - mindenképpen olcsóbb és nagyobb lélegzetű tereket enged meg a tulajdonosának, mint a szárazföldi ingatlanok. Álmodozni, ábrándozni jó, hiába mondta Ady Endre, hogy mindez az élet megrontója!

Legutoljára hagytam a szerintem legfurcsább lehetőséget, miszerint ha pénztárcánk engedi, akkor akár elhagyott templomokból is kialakíttathatjuk otthonunkat. A helyszín Hollandia, Utrecht, és Isten egyik háza, melyet luxusingatlanná alakított át egy fantáziadús tervezőgárda. Tiszteletben tartva az eredeti épület karakterét és egyéb adottságait, a belső tereket modern enteriőrré varázsolták egyenes, minimalista vonalakkal és színekkel, ahol a konferencia és a koncertterem mellett helyet kapott néhány háló, dolgozó, gyerek és fürdőszoba.

Lehetne tovább álmodozni, vagy felébredni, és nem bosszankodni tovább azon, hogy miért újítják fel a lakásukat az egyébként kedves új lakók, miért használ a 4. emeleti ügyvédúr 40 éves, az egészségügyi határértéket meghaladó zajjal működő légkondit, és önmagammal békében elfogadni, hogy bizony végül is jó helyen élek.

Forrás a Szerkesztőségben!